Man Ray (eredetileg Emmanuel Radnitzky, egyes forrásokban Rudzitsky) (USA, Philadelphia, 1890. augusztus 27. – Párizs, 1976. november 18.) modernista amerikai művész, divat- és portréfényképész, a dadaizmus és a szürrealizmus egyik legmeghatározóbb alkotója, aki a művészvilágban mégis az avantgárd fotográfia terén készített alkotásaival vált világhírűvé, miközben önmagát egyszerűen festőnek definiálta. Életének legnagyobb részét Párizsban töltötte.

Bár élete során nem sok elismerést kapott, szülőhazájában pedig különösen keveset, a halála óta eltelt évtizedek alatt reputációja hatalmasat nőtt, az ARTnews vezető amerikai művészeti magazin 1999-ben a performansz- és a konceptuális művészet terén kifejtett munkásságáért a XX. század 25 legmeghatározóbb művésze közé sorolta.

Kurt Schwitters: Hannover

A hannoveriek városi, nagyvárosi lakosok. A hannoveri soha nem kap kutyabajt. A hannoveri városháza a hannoverieké, és bizonnyal jogos követelés. A különbség Hannover és Anna Blume között annyi, hogy az Annát oda-vissza lehet olvasni, a Hannovert viszont leginkább csak elölről. Ha viszont hárulról olvassuk a Hannovert, akkor három szó kapcsolata jön ki: "re von nah". A "re" szót többféleképpen lehet fordítani: "hátrafelé" vagy "vissza". Én a "hátrafelé" fordítást javaslom. Így tehát a Hannover szó fordítása hátulról: "hátrafelé közelről". És ez igaz is annyiban, hogy akkor a Hannover szó fordítása elölről így hangzanék: "előre messzire". Ez tehát azt jelenti: Hannover előre törekszik, mégpedig a mérhetetlenbe. Anna Blume ezzel szemben elölről is, hátulról is: A-N-N-A.

(A kutyákat kéretik pórázon vezetni.)

A hib4 e5zté7ikája

HALMAI TAMÁS

A dulimanók zenehallgatási szokásairól (Cortázar-apokrif)

A dulimanók közismerten szeretik a zenét. Tudvalevő az is, hogy a zenéktől, melyeket hallgatnak, a fámák szívébe szomorúság költözik, a reményeket pedig baljós szorongás fogja el. A dulimanók ezzel mit sem törődnek. Rendíthetetlen elszánással hallgatnak kantátákat reggel és madrigálokat este, ebédhez jazzt az 1950-es évek New Yorkjából, délutáni szunyókáláshoz Telemann-szviteket (egészen halkan, ahogy a virágok is tennék), s közben azzal sem törődnek, hogy az ilyen zenék hatására szívükbe szomorúság költözik, s egyúttal baljós szorongás fogja el őket.

A dulimanók filozófiája egyszerű: a zene szép, a szépséggel találkozni varázslat, a varázslat szomorúsága pedig jó alkalom, hogy kedves szavakkal vigasztalják egymást. Kedves szavakkal vigasztalni egymást a szépségtől áthatott szomorúságban: a dulimanók szerint ez örömtelibb elfoglaltság, mint expedíciót szervezni a tenger legmagasabb pontjára, a növények hitéletét tanulmányozni pirkadatkor, vagy társas jövőt jósolni egy remete tenyeréből.

Egyszer egy dulimanó az elképedt fámák és remények előtt egyenesen úgy fogalmazott: ez maga a boldogság. (Utóbb hasztalan igyekezett, természetesen kedves szavakkal, megvigasztalni őket.)